SZEGÉNY NÉMETEK, MEGINT ŐKET ÜTIK

MEGINT RETTEGNEK AZ ÁLRETTEGŐK

A német DW oldal a közelmúltban nagy terjedelemben beszámolt arról, hogy a Facebook gazdája, „Cukiberger” úr igen fontosnak találta azt, hogy azonnal elrepüljön a germánok fővárosába, hogy ott látványos előadáson oktassa ki a germánokat arról hogyan kell küzdeni a fajgyűlölet ellen. Erről az épületes cikkről később még beszámolunk. Most egy hasonló témával jöttek elő a német jehudák, s most ennek a cikküknek a lényegét tolmácsoljuk, mert a hazai hírekben elhallgatják azt, hogy a zsidók az egész világon rettegnek az „anti-szemét-izmustól”.

Címkék

KÜLFÖLDI HÍREK KÉPEKBEN

CIONBIRODALOM VÉGVONAGLÁSBAN

Bármilyen külföldi hírt nézünk vagy elemzünk, ezekből egyértelműen kiderül, hogy minden vonalon vonaglik a cionista világbirodalom. Kapkodnak össze-vissza, már ott tartanak, hogy egymásban sem bíznak a gonosztevők, gondoljunk csak az amerikai-izraeli kapcsolatokra. Légyegében ez a világküzdelem nyomja rá bélyegét igen sok térség és ország államaira, köztünk Magyarországra is, ahol kettős harapófogóban vergődünk. Egyrészt az EU központ zsarol és büntet bennünket, másrészt Amerika és Izrael elvárja a teljes hűséget, az ő terrorpolitikájuk iránt. Ez aztán Magyarország teljes megnyomorításával jár együtt. A parlamenti bűnpártokat ezek a körülmények egyáltalán nem zavarják, mivel ezt a helyzetet is ők teremtették meg, amikor beléptettek bennünket a NATO-ba és az EU-ba, a két bűnszervezetbe. Ismételjük a süketeknek és vakoknak, hogy szovjet részről megszűnt a két korábbi szervezet, a Varsói Szerződés és a KGST. Ezzel egy időben a NATO-nak és az EU-nak is meg kellett volna szűnni. Az EU önmagát falja föl, ezt láthatjuk az utóbbi években, a NATO meg teljes meghasonlottságtól szenved.

Címkék

TÓÁSÓT AZ USA IS TERRORISTÁNAK TARTJA

LIPÓTVÁROS HANGJA HAMISAN TÁJÉKOZTATJA OLVASÓIT

A lap vaskos hamisításait alább öt pontban jeleztük. Mi csak azt nem értjük, hogy Lipótváros Hangja (Magyar Nemzet) panaszaival miért nem a magyar külügyhöz vagy kormányhoz fordult, nevetséges és alaptalan vádjaival? Mi megmondjuk, hogy miért nem a magyar hatóságoknál panaszkodtak. Azért nem, mert itthon nagyon jól tudják, hogy Tóásó és bandája EU-s terroristaként utazott Bolíviába, Gyurcsány kormánya idején, ahol az ilyen partizán akciók teljes kormánytámogatást kaptak, de még a hazai cionsajtó és tévé is támogatta őket.

kép: a szállodai fegyveresek

A HATÁROKAT FEGYVERESEN VÉDIK MINDEN ORSZÁGBAN

TARJÁNYI PÉTER NEM ISMERI A MÚLTAT

Itthon már tűzparancsról beszélnek egyes "szakértők". Elmondani nem tudom, mennyire utálom amikor olyanok beszélnek harcról, halálról akik sosem fogtak igazán fegyvert és nem kellett a fegyverhasználat szabályzó pontjait a valós életre, terepre "átültetniük"... Beszélnek az 1989 előtti időkről amikor szerintük bárkit egyszerűen le lehetett lőni a határon. AKKOR SEM ÍGY MŰKÖDÖTT! Szabályzók voltak amiket be kellett tartani. Mennyivel lenne több "lehetősége" lőni egy katonának a határon ha tűzparancs lenne érvényben a jogos önvédelmi helyzeten túl? Nem magányos emberek jönnek a határra, hanem családok, nők, gyerekek, idősek, férfiak... Hogy történne a fegyverhasználat? Átlépi a határt a család és mindenkit lelőnek a rendőrök és katonák? És mi van azzal aki tényleg menekült? Vagy a vonuló családokkal? A gyerekek mellől kilövik a szülőket? Kiskorú ellen SOHA nem lehetett fegyvert használni itthon! Sem a Horthy időkben, sem a kommunizmus alatt...És most sem lehet!!! Ki lesz az a vezető aki kiad egy ilyen utasítást? Megmondom, SENKI! Mert tudják, hogy fegyvertelen emberek legyilkolása BŰN! És mese amit az USA határáról mondanak ahol állítólag simán meg lehet ezt tenni. Mese, hogy Szaúd-Arábiában nevetgélve legéppuskázzák a vándorló családokat... Unom a hazudozást, a gyűlöletkeltést ebben a témában.(Tarjányi Facebook oldaláról, részlet)

www.facebook.com/tarjanyi.peter/

Címkék

ISZLÁM MEGSZÁLLÓK NEMSOKÁRA LŐNI FOGNAK

FEGYVERES HÁBORÚT AKARNAK EURÓPA KÖZEPÉN

Akik nem hallgatták vagy nem vették komolyan Földi László véleményeit, közel egy éve, amit a hírközlő eszközökön elmondott, azok most meglepetten nézik, hogy mik is történnek. Azokról a lefizetett bűnözőkről van szó, akiket Ferenc pápa, Böjte Csaba és hasonlók imádtak, hogy a szegény szerencsétlen menekülteket támogassuk. Miben is támogassuk őket? Hogy kést fogjanak nyakunkra? Most már tisztán látszik a képlet a cionista-szabadkőműves összeesküvésről, aminek a legfőbb figurája Merkel kancellár, a szörnyeteg „Mutti”. A három betársult elkövető ország ehhez, pedig Olaszország, aki évek óta csak mentette a tengerből és szállította Európába a bűnözőket. Most már tisztán látni, hogy a görög kormánynak miért nem kellett betartania a schengeni határokat és miért szállították a Balkánra a bűnözőket. Most már az is tisztán látszik, hogy a törökök miért zsarolják a németeket és az EU-t, mert ez egy előre megbeszélt terv része volt. Még nem késő gondolkodni, látni és végül cselekedni.  

Címkék

MEGHÍVÓ A GYURCSÁNY-FÉLE VASKEFE ELLENI TÜNTETÉSRE

Ilyen aljasságokat is csak Magyarországon lehet elkövetni. A volt Sztálin-szobor, helyén, ahová később Lenin-szobrot tettek, oda Csótány uralma alatt csináltak egy cionista-kommunista-szabadkőműves vas förmedvényt, ami növekvő méretű rozsdás akasztófákat ábrázol. Ilyen merényletet 1956 ellen még nem követtek el. Az Öszödi Böszme ezért még felelni fog, ebben biztosak lehetünk.

Címkék

MIT TESZ MAJD ORBÁN AZ EU-BAN?

ORBÁN ELINTÉZI AZ OROSZOK ELLENI SZANKCIÓK FELOLDÁSÁT?

Merész kijelentést tett Orbán Viktor Putyin cár dácsájában, miszerint sürgetni fogja az EU-ban, hogy oldják fel a nyáron az oroszok elleni szankciókat. Van egy olyan érzésünk, hogy ebbe az EU tagállamok azonnal belemennének, de kérdés, hogy Amerika mit fog erre tenni? Ugyanis az oroszok elleni büntetéseket is nem az EU találta ki, hanem az amerikai cionlobbi, Izraellel teljes egyetértésben. Majd meglátjuk, hogy mit fog vizsgázni az EU-ban Orbán, aki ellen a németzsidó lapok  teljes gőzzel  uszítanak.

Címkék

SZÍRIA HÁBORÚ ELŐTT

A Huffpost amerikai oldal pár képet lehozott a háború előtti Szíria néhány értékes műemlékéről. A témát mi csak azért hozzuk föl, mert Szíria valamikor nem az volt, mint aminek most tudjuk és látjuk. Évezredekkel ezelőtt az írásbeliséget hozó főniciaiak is itt laktak, Jézus idejében főként keresztények lakták, majd jöttek az arab-iszlám hódítók. Viszont a keresztes háború alatt a magyarok itt várakat is építettek, amit kezdtek föltárni, de közbejött Amerika cionista háborúja, hogy ott ne legyen orosz támaszpont, stb. Jelenleg úgy tünik, hogy az oroszok elég jól megvetették ott a lábukat, s csak idő kérdése, hogy cionista-iszlám banditákat kisöpörjék onnan. 

Az alábbi képek is igazolják mekkora ősi kultúra volt ott, amit a cionisták nem bírtak elviselni, s igyekeztek lerombolni mindent, akárcsak Irakban és másutt. Mai jó hír, hogy Irán nagy összegű fegyvereket rendelt az oroszoktól, s állítólag a cionbandák ellen iráni önkéntesek is harcolnak. Ha Szíriát sikerül pár év alatt rendbe rakni, utána a törököknek is letörik a szarvát. Időközben kiderült, hogy a törökök teljes mértékben támogatták, a cion-iszlám bandát, persze Amerika-i támogatással és pénzzel. A törökök Amerikától is pénzt, fegyvert kaptak, közben az EU-tól is ki akarnak csikarni nagy összegeket, persze zsarolással. Az biztos, hogy a török állam levizsgázott nagyon.

Címkék