A NOSZF lerombolt mítoszai és a valóság.

HunAdmin küldte be 2012. 12. 30., v - 17:10 időpontban
Fórumok

Abban, hogy a bolsevikok nemzetárulók voltak, teljes mértékben egyet lehet érteni Putyinnal. Oroszországban már megdőlt a NOSZF (Nagy Októberi Szocialista Forradalom) hazug meséje. Sajnos Magyarországon a médiának és a könyvkiadásnak köszönhetően még mindig nem érkezett el az idő, hogy fellebbentsék a fátylat az álszent meséről. Oszlatandó a ködöt ezennel közreadok egy hiteles leírást NOSZF valódi történéseiről és eseményeiről. Ebből megtudhatjuk, hogyan hajtotta katonai puccsal (terror) igája alá az orosz népet egy kisebbségben levő, erőszakos, nemzetidegen faj:

A NOSZF lerombolt mítoszai

Az egykor NOSZF-nak nevezett, Magyarországon november 7-én ünnepelt eseményről Szergej Mironyenko, az orosz állami levéltár igazgatója, a történelemtudományok doktora elmondta: az 1917. februári, illetve az októberi forradalom történetét sem írták még meg. A Téli Palota ostroma ugyanúgy nem történt meg, ahogyan az Auróra cirkáló ágyúi sem adtak le sorozatot. Számos adat bizonyítja: a katonák oldalkapukon hatoltak be a palotába, és letartóztatták az ideiglenes kormány azon tagjait, akiket még ott találtak. Az 1917-es gyűléseken készült L. Arcibusev-rajzok, illetve K. Juon festményei bizonyítják – magyarázta a történész –, hogy Sztálin nem volt ott az üléseken, és nem volt a forradalom vezéralakjai között. Az 1917-ben hatalomra jutottak teremtették a most cáfolt mítoszokat. Mert mit is értünk forradalom alatt? Anélkül, hogy felütnénk bármilyen lexikont: olyan robbanásszerűen lezajló társadalmi változást, mely megítélésünk szerint pozitív irányba viszi tovább a dolgokat, a többség egyetért vele, s magasabb szintű társadalmi-gazdasági formációt eredményez. Jelen esetben a forradalom tagadását nem a későbbi gyakorlat s a szocializmus csődje indokolja. A hatalomátvétel módja nem nevezhető semmiképpen forradalomnak. Egy kisebbségben lévő csoport, a törvényességet felrúgva (bár a törvénynek a forradalmakban nem sok szerepe van), fegyveresen átveszi a hatalmat. Ez semmi több, csak egy puccs. A történet 1917 februárjában kezdődött. A cári Oroszország a számára teljesen értelmetlen, pusztán dinasztikus célokat szolgáló első világháborúban összeomlott. A csőd teljes volt katonailag, gazdaságilag, társadalmi szempontból is. A problémákat jelezte már a japánoktól elszenvedett vereség s az 1905-ös forradalom is. De a cár nem tanult. A modernizáció elmaradt, Oroszország Európa legfejletlenebb országa volt. Persze minden relatív. A második világháború legendás marsallja, Zsukov, azt írja emlékirataiban, hogy nagyon szegény parasztcsaládban nőtt fel, de anyja néha hozott nekik cukrozott kalácsot és édességet. A Szovjetunió fennállása alatt mikor látott az orosz paraszt cukrozott kalácsot...? Úgy ötven-hatvan évig biztos nem...    Az első világháború technikai követelményeivel a gyengécske orosz ipar nem tudott lépést tartani. A hátrányt igyekeztek pótolni a létszámmal. Érdekes, hogy még mindig vannak olyan tankönyvek, melyek 1 millió főre teszik az orosz veszteségeket. A komoly kutatók ma már 5 milliót emlegetnek. Tömegesen pusztultak a parasztok és a munkások a fronton, bár az orosz arisztokrácia színe-java is ott maradt. 1917 februárjában Oroszország "megadta magát". A katonaság a zendülés állapotában volt, a városokban sztrájkok, tüntetések, összecsapások zajlottak. A cár lemondott. Ideiglenes Kormány alakult, s polgári demokratikus államot szándékoztak felépíteni. Túl sok újat nem kellett kitalálni, ennek a 20. századra már nagyjából megvolt Európában a tematikája: össze kell hívni az alkotmányozó nemzetgyűlést, mely megalkotja az ország alaptörvényét, belefoglalják a választási rendszert, államformát, szólás-, sajtó-, vallásszabadságot, többpártrendszert. Mindez szép volt, s egy pillanatra, mikor az Ideiglenes Kormány nagykoalíciót tudott létrehozni, úgy tűnt, rendben is lesz minden. De Oroszország minden tekintetben a szélsőségek országa. A hatalmas tömegeknek, akikre hatottak a szocialista, kommunista eszmék, ez már kevés volt. Különösen az átalakítás üteme. A kormány, szövetségesi kötelezettségei miatt nem tudta befejezni a háborút, sőt, egy újabb katasztrofális hadműveletet rendelt el (Kerenszkil-offenzíva). Késett az igazi földosztás, melyre az orosz paraszt évszázadok óta várt. Az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása is tolódott. Így jobbról is és balról is támadták az Ideiglenes Kormányt. Tekintélye teljesen elolvadt. Kettős hatalom jött létre. A parasztságot képviselő eszerek, a szociáldemokrata mensevikek és a kommunista bolsevikok szövetséget kötöttek a kormánnyal szemben, tanácsokat (szovjet) hoztak létre. Már június 16-án megkezdték Petrográdon első kongresszusukat. A frontokról hazaözönlő és a helyben lévő katonasággal egyre inkább a szovjet rendelkezett. Oroszországban ekkor szinte mindenkinek volt fegyvere. Lenin, az ismert kommunista vezető a cári rendszerben száműzetésben volt, éppen Svájcban tartózkodott. 1917 tavaszán német páncélvonat szállította a határra. A németek jól ismerték, hazavitték, hátha csinál otthon egy kis zűrzavart, s ők megszabadulnak egyik ellenségüktől. Zseniális húzás volt, így is lett. A németek meg is nyerték volna a háborút, ha az USA, hadikölcsöneit féltve, be nem avatkozik. Lenin már az áprilisi téziseiben meghatározta a taktikát: "Semmi támogatást az Ideiglenes Kormánynak, minden támogatást a szovjetnek!" Így eltávolította a kormány munkájában, kezdetben résztvevő eszereket és mensevikeket a hatalomból. De Lenin bolsevik (kommunista) gyűléseken, szűk körben elárulta, a kommunista hatalomátvétel, a proletárdiktatúra megteremtése a cél. Ezt két lépcsőben kell megvalósítani: elsőként megbuktatni a polgári, demokratikus kísérletet, tehát ehhez kell a szovjet, és amikor átvette a szovjet a hatalmat, leszámolni a korábbi szövetségesekkel, az eszerekkel és a mensevikekkel. Tehát Lenin a kezdet kezdetétől elvetett mindenféle koalíciót, szövetségeseit átverte. A bolsevikok, bár nevük többséget jelent, sosem voltak többségben. Sőt, minden demagógia, a lakosság katasztrofális helyzete ellenére, csekély népszerűségük volt. Ez évtizedekig kimaradt a történelemkönyvekből. Az Ideiglenes Kormány még szeptemberben is tett egy kísérletet, hogy normalizálja a helyzetet. Összehívták az Oroszországi Demokratikus Tanácsot. Ide minden párt, szervezet delegálhatott, mégis a megjelent 1500 képviselőből csak 136 volt bolsevik. Lenin az elvetélt júliusi felkelés után óvatosabb volt. Erősebben támaszkodott a szovjetre. Ugyanakkor titokban elfogadta a bolsevik párt a fegyveres felkelés tervét. A szovjet meghirdette november elejére második kongresszusát. Lenin terve az volt, hogy a bolsevikok puccsal átveszik a hatalmat a kongresszus összeülése előtti napon, s így a kongresszust kész helyzet elé állítják, mely majd, más lehetősége nem lévén, rábólint az egészre. A bolsevikok még a szovjetben is kisebbségben voltak, s miután tervük kitudódott, az eszerek, mensevikek november 2-ről 7-re halasztották a kongresszust, hogy a megérkezett, többségben lévő mensevik és eszer képviselők ellent tudjanak állni a bolsevikoknak. De Lenin nem ijedt meg. November 6-án este az általa irányított fegyveres erők a forgatókönyv szerint megkezdték a hatalomátvételt. 7-re (az orosz naptár szerint október 25.) elfoglalták a Téli Palotát, a kormány utolsó székhelyét. Az Ideiglenes Kormányt puccsal megdöntötték. De az igazi hatalomátvétel nem ez a puccs, lesz egy második is.    Érdekes epizód, hogy a Téli Palotánál Lenin forradalma majdnem megbukott. No nem a katonai ellenálláson, hiszen a palotát csak néhány kadét védte. De a vörösök a lövöldözés elültével felfedezték a pincében a cár legnagyobb borkészletét. Több tízezer palack különböző, kitűnő minőségű bor. A sokéves szenvedés után a katonák rávetették magukat, gyorsan haladt a lerészegedés. Lenin tudomására jutott a dolog, s egy megbízható alakulatot állított az ajtóba. De a helyzet nem javult. Kiderült, a "megbízható" őrség pénzért árulta a bort! Erre Lenin határozott döntést hozott, hogy megmentse forradalmát: a megbízható alakulattal a csatornába öntette, zúdíttatta a kitűnő borokat...    A Nagy Októberi Szocialista Forradalom (NOSZF), mert így kellett hívnunk, majdnem megbukott a cár borán. De végül is Lenin úrrá lett a problémán, s mire október 25-én (európai időszámítás szerint november 7-én) a Szmolnijban összeült a II. szovjetkongresszus, a Téli Palota, a legfontosabb középületek, csomópontok a bolsevik fegyveresek kezén voltak. A 670 képviselőből itt már 390 volt bolsevik. Tehát még "hazai pályán" is csekély volt a többségük, s tekintve, hogy a szovjet messze nem fedte le az orosz társadalmat, a sokat hangoztatott széles tömegbázisról egyáltalán nem beszélhetünk. A mensevik és eszer képviselők fel voltak háborodva a puccs miatt, követelték, a bolsevikok azonnal szüntessék be a harcot az Ideiglenes Kormány ellen. A vörösök ezt megtagadták, erre a mensevik és eszer képviselők elhagyták a termet. A bolsevikok nem zavartatták magukat, igyekeztek a hatalomátvételt legalizálni, megszavazták a hatalomról szóló dekrétumot, miszerint Oroszországban az irányítást átveszi a szovjetkongresszus. Érdekes, hogy diktátorok, puccsisták milyen betegesen igyekeznek legitimációt szerezni. Igyekeznek a törvényesség látszatát kelteni, s tettüket a tömegek akaratával igazolni. Ez többnyire olyan gyermeteg, hogy a legegyszerűbb ember is átlát rajta, de valahogy őket megnyugtatja. A dekrétum elfogadása után több eszer és mensevik képviselői csoport visszaszivárgott a kongresszusra. Miért is? A bolsevikok nem bolsevik, hanem szovjethatalmat hirdettek. Abban pedig ők is benne vannak. Talán nem is olyan rossz fiúk ezek a vörösök? Nem is akarnak totális diktatúrát? A mensevikek és az eszerek talán hittek még a demokratikus lehetőség csírájában, talán nem akartak kimaradni a hatalomból. Talán mindkettő. Másnap a kongresszus elfogadta a békéről és a földről szóló dekrétumokat. Hatásos volt. Az orosz társadalom többsége (a parasztság) e kettőre áhítozott hosszú idő óta. Ráadásul Lenin gyakorlatilag átvette az eszer párt földreformtervezetét, így a bolsevikok ellenzéke kezdte újra nyeregben érezni magát. Megjegyzendő, hogy a bolsevikok földosztási terve álságos volt, csak a parasztságot akarták megnyerni vele, hiszen a kommunisták programjában mindig is a termelőszövetkezetek alakítása volt a cél. Ez sem eredeti ötlet, a nyugati kapitalista mezőgazdaságtól vették át, csak éppen a valódi tulajdonjog kiiktatásával. A szövetkezeti gazdálkodáshoz a kommunisták a Szovjetunió fennállása alatt végig betegesen ragaszkodtak (kivéve Lenin rövid "NEP"-jét), aminek eredménye az lett, hogy sohasem tudtak kibékülni a parasztsággal. Következmény: minden irodalmi túlzás nélkül, több tízmillió áldozat. Lenin úgy vette, a szovjetkongresszus törvényesítette a hatalomátvételt, így ő létrehozta a bolsevik kormányt, a Népbiztosok Tanácsát, melynek - természetesen - maga lett az elnöke. Ezt az eszerek és mensevikek nem fogadták el, megalakították a Hon- és Forradalommentő Bizottságot (beszédes elnevezés). Utóvédharcot kezdett a sántító demokrácia. Követelték, több, ekkor még működő társadalmi szervezettel együtt, hogy a kormányba vonják be az eszereket és mensevikeket is. Mi több, követelték azt is, hogy az így felálló új kormánynak ne Lenin legyen az elnöke. Egyes józanabb, demokratizmusra hajló bolsevik vezetők ezt még méltányosnak is tartották volna, de őket Lenin és hívei gyorsan elhallgattatták. A növekvő ellenállásra Vlagyimir Iljics gyorsan válaszolt, létrehozta az Oroszországi Rendkívüli Bizottságot, ismertebb nevén a Csekát. Igen, így született az időnként átkeresztelt (GPU, NKVD, KGB) sötét múltú szervezet, melynek kezéhez, ismét irodalmi túlzás nélkül, több évtizedes tevékenysége során több millió orosz ember vére tapadt. Már Lenin utasítása szerint is mindenkire le kellett csapniuk, aki "kezet emel a szovjethatalomra", azaz inkább a bolsevikok hatalmára. A jól haladó megfélemlítés ellenére a bolsevikok egy váratlan problémával szembesültek. A cár hatalmának megdöntése óta Oroszországban napirenden volt egy új alkotmány megalkotásának igénye. Ezt a társadalom egésze óhajtotta, az Ideiglenes Kormány is tett kísérletet megfogalmazására.  Lenin így ezt a kérdést nem merte levenni a napirendről, kénytelen volt kiírni a választásokat. 1918. január 18-án össze is ült az Alkotmányozó Gyűlés. Lenin terve az volt, hogy elfogadtatja a bolsevik hatalomátvételt a gyűléssel, éppúgy, mint a szovjetkongresszussal.  A Gyűlést nagy várakozás előzte meg, s kiderült, Oroszországban a bolsevikoknak nincs túl nagy tömegbázisa, mindössze 25%-ot értek el. Az eszerek, mensevikek, s néhány őket támogató kisebb párt összesen 62%-ot. (A kadetok 13%-ot szereztek.) A demokratikus játékszabályok alapján ez azt jelentette, hogy a szovjethatalomnak álcázott bolsevik diktatúra megbukott. Figyelemre méltó, hogy a háborús szenvedések, áldozatok, az éhínség, a politikai tájékozatlanság ellenére az orosz nép nagy többsége éretten, felelősségteljesen szavazott, nem hatott rá a kommunista demagógia, a hangzatos jelszavak. Hogy mennyire tudatosan, mennyire nem, de a választási eredmények egy többpártrendszeren alapuló demokratikus rendszer alapjait teremtették meg. De a kommunizmusra semmi sem jellemző jobban, mint a játékszabályok áthágása. S azt se felejtsük el, hogy Oroszország más. Oroszország egyedi, különleges. Akkor is, és ma is. Oroszország nem Európa.  Leninnek, s a Népbiztosok Tanácsának eszébe sem jutott lemondani. Ehelyett egy nyilatkozatot terjesztettek az Alkotmányozó Gyűlés elé, Lenin fogalmazásában, miszerint a Gyűlés rábólint, támogatja a szovjet - azaz bolsevik - hatalmat, és saját feladatát abban határozza meg, hogy kidolgozza a szocialista társadalom kiépítésére vonatkozó legfontosabb alapelveket. Lenin tehát egy egyszerű, a bolsevikokat támogató értekezletté akarta silányítani az Alkotmányozó Gyűlést. A képviselők ezen annyira felháborodtak, hogy még arra sem voltak hajlandók, hogy napirendre tűzzék Lenin javaslatát.  Elkéstek. A megnyitó másnapján, 1918. január 19-én a bolsevik fegyveresek Lenin utasítására egyszerűen szétkergették az Alkotmányozó Gyűlést. Ez volt a tényleges puccs, így került hatalomra a kommunista eszme Oroszországban, s uralta azt több mint hetven évig. Így jött létre valójában a Szovjetunió, s nem a népek akaratából.